Megrázó vallomást tett Miló Viki

Miló Viki
Vágólapra másolva!
Úgy érzi, az egész életét feláldozta a sportért, és már nagyon bánja, hogy nem vállalt gyereket.
Vágólapra másolva!

Miló Viki csupán 7 éves volt, amikor kick-boksz edzésekre kezdett járni. Néhány évvel később áttért a kung-fura, s hamarosan kétszeres világbajnoki címet szerzett, majd ökölvívóként küzdött meg a világbajnoki övért. Mindezek ellenére nem érzi teljesnek az életét.

és 44 évesen már nem hiszem, hogy most pont megtalálom a férjemet és már most akkor gyerekem lehet. Ilyen hiú ábrándjaim nincsenek. Nekem ez volt az ára" - mondta a TV2 Tényeknek, és elárulta, hogy jelenleg párkapcsolatban él, de nem érzi szükségét, hogy elkötelezze magát.

"Azt, hogy hova lesz a kifutása, majd eldönti a jövő. Most így teljesen elégedett vagyok a kis életemmel. Jövök-megyek, nem szól bele senki, és amikor szeretném, akkor találkozunk és jól érezzük magunkat" - mondta az egykori ökölvívó, aki az utóbbi években csivavái versenyeztetésével foglalkozik.