Kiengedik a börtönből Fekete Dávidot

fekete dávid, bűnügy, gyanúsított, blur, arc nélkül
Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Megszünteti a bíróság a csalással gyanúsított énekes, Fekete Dávid letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A Győri Járásbíróság ugyanakkor elrendelte az énekes bűnügyi felügyeletét. Ez azt jelenti, hogy

Fekete Dávid a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. Mozgását nyomonkövetővel ellenőrzik majd.

A bíróság döntése szerint a megalapozott gyanú továbbra is megállapítható, de úgy ítélte meg, hogy a vádemelés előtti szakaszban lévő eljárásban elégséges és egyben szükséges kényszerintézkedés a bűnügyi felügyelet.

Forrás: tv2

A határozatot Fekete Dávid és védője tudomásul vette, de az ügyész fellebbezést jelentett be. Tekintettel arra, hogy az ügyészi fellebbezés halasztó hatályú, Fekete Dávid a korábbi letartóztatás meghosszabbításáról szóló döntés hatályáig, azaz június 6-ig BV Intézetben marad - írja a Bors.