Shakirát megcsalta Piqué, most hazug közleményükön röhög a világ

Gerard Piqué, Shakira
Colombian musician Shakira and partner Kosmoa Founder and President, Spanish football player Gerard Pique attend the Davis Cup Presentation on September 5, 2019 in New York. (Photo by Bryan R. Smith / AFP)
Vágólapra másolva!
Napok óta ment a pletyka a szakításukról, az énekesnő most hivatalos bejelentést tett - írja a Bors. Természetesen senki sem azon gúnyolódik különböző internetes oldalakon, hogy egy család kapcsolata tönkrement. Az a nevetséges, hogy közismert életvitelük és Piqué szánalmas lebukása után milyen álságos a hangja a közleményüknek.
Vágólapra másolva!

Shakira hivatalosan is bejelentette, hogy szakított Gerard Piqué-vel. A 45 éves énekesnő és a 35 éves focista 11 évig élt együtt, két közös gyermekük is van.

Shakira és Gerard Piqué a Davis-kupa bemutatóján 2019 szeptember 5-én. Forrás: AFP/Bryan R. Smith

Gyermekeink jóléte érdekében, akik számunkra a legfontosabbak, kérjük, tartsák tiszteletben magánéletüket. Köszönöm a megértést" - áll Shakira közleményében.

A pár 2011 óta volt együtt, 2010-ben, a Waka Waka című világbajnoki dal klipjének forgatása közben ismerkedtek meg. Napok óta ment a pletyka, hogy

a focista megcsalta az énekesnőt,

aki ezt már nem tudta megbocsátani. Erről azonban egyelőre hivatalosan senki nem beszélt.