Megható bejegyzéssel tudatta a sorozatsztár, hogy megszületett második gyereke

People's Choice Awards 2018 Shay Mitchell
Vágólapra másolva!
Shay Mitchell, a Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) című sorozattal vált ismertté, melyben hét évadon át alakította Emily Fields szerepét. A sorozat befejezése óta láthatták őt rajongói a You (Te) című sorozat első évadában, valamint a Dollface sorozatban is fetűnt az első gyereke, Atlas születése után.
Vágólapra másolva!

A színésznő most újra eltűnik egy kis időre a képernyőkről, ugyanis februárban jelentette be, hogy második gyerekével várandós. A színésznő hétfőn közölte rajongóival, hogy újra kislánya született, akit Rome-nak nevezett el szeretett nagymamája után, akit nemrég halt meg.

De egy dolog állandó a lelkemben – biztos vagyok benne, hogy együtt töltötték az időt, és ez békét ad és örömet okoz nekem. Annyira boldogok vagyunk, hogy itt vagy Rome (Róma), akit a legjobb barátomról, a lelki társamról, az én "személyiségemről", az én Romaine nagymamámról neveztünk el" – fogalmazott a megható bejegyzésben Shay Mitchell.