Így próbál menekülni a börtön elől Lagzi Lajcsi

Galambos Lagzi Lajcsi Lajos tárgyalás
Vágólapra másolva!
Gyanús, vagyonmentésnek tűnő válása után a börtön elől menekülő Lagzi Lajcsi most éppen azt bizonygatja, hogy milyen jó ember: minden haragosával kibékül.
Vágólapra másolva!

Legutóbb, az egykor általa visszautasított Tilinger Attilával – a Házibuli Attilával című mulatós műsor házigazdájával – békült ki. Tilingerrel eddig egyáltalán nem volt jó a viszonya, annak idején a zenész próbált bekerülni Lagzi Lajcsi Dáridó című műsorába, aki fél évvel később reagált a megkeresésére.

Tilinger Attila, a Házibuli Attilával című műsor házigazdája Forrás: Hazibuliattilaval / Facebook

„A legtöbb fiatal előadónak az volt a legmerészebb álma, hogy bemutatkozhat Lajcsinál, hiszen akkoriban ez jelentette az egyenes utat a sztárrá válás felé.

Sajnáljuk, de nem áll módunkban szerepeltetni a műsorban" – emlékezett vissza Tilinger a Borsnak adott interjúban.

Most azonban Lagzi Lajcsi vendégeskedik Tilinger Attila műsorában, ahol legújabb zenéit fogja előadni.

„Attila műsora tökéletes színtér arra, hogy a közönség megismerje az új dalaimat. Én pedig az ördöggel is cimborálok, ha kell..." – vallotta be valódi motivációját Galambos Lajos.

Galambos Lajos a bíróságra igyekszik Fotó: Polyák Attila - Origo