10 millió forintot csalt ki egy nőtől Frabato, börtönre ítélték

Frabato szerint fél éven belül nem lesz világvége
Vágólapra másolva!
Több mint egy évtizede kezdődött annak a hölgyek a kálváriája, aki állítása szerint jóhiszeműen és naivan bízta rá a pénzét Fischl Andrásra, ismertebb nevén Frabatóra, a magát mestermágusnak hívó férfira.
Vágólapra másolva!

A nő elmondása szerint a férfi azt ígérte neki, hogy tízmillió forintját „megpörgeti", és rövid időn belül többet kap vissza, végül a vendége sosem kapta vissza a pénzét. Bíróságra ment, s előbb első- majd másodfokon is pert nyert Frabato ellen.

A mágust a bíróság csalás miatt egy év felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte.

A nő a pénzét polgári peres úton szerezhetné vissza, ha egyáltalán valaha viszontlátja az összeget.

"2008-ban mentem el először ahhoz a férfihoz, akinek ma már a nevét sem akarom kimondani. A következő években pár alkalommal jártam nála, ekkoriban zajlott a válásom, és elmondtam neki, hogy nagyobb összeghez jutok. Azt mondta, ismerőseivel brókercéget akarnak létrehozni, „megpörgeti a pénzt", a haszon garantált, nem járhatok rosszul. Azzal szédített, hogy fél-egy év alatt 25-30 százalékot kamatozik a pénzem, folyamatos tájékoztatást ad a befektetésről, és persze bármikor kiszállhatok – emlékezett vissza a történtekre.

Forrás: Mokka

A nő elment, hogy a válóperes ügyvédtől átvegye készpénzben a válás után neki járó részt, az útra pedig elmondása szerint Frabato kísérte el, amelyet maga a mágus ajánlott fel.

Tudom, hogy én követtem el hibát, naiv voltam, de erről nem írtunk semmilyen papírt, később pedig már hiába kértem erre..." - árulta el.

Évek múlva sem kapta vissza a pénzét

Viktória állítja, a magát ősi mágusnak hirdető férfi mindig talált kifogást, miért nem tudnak találkozni. Ugyan néhány alkalommal adott pár tízezer forintot, a hölgy ezzel nem volt kisegítve. Szerény körülmények között élt, majd albérletéből is kitették. Eleinte egy munkatársánál húzta meg magát, majd idegenek jóindulata miatt lehetett fedél a feje fölött. Az évek teltek, s ő nem kapta vissza a pénzt. Kétségbeesésében üzenetekkel és hívásokkal bombázta a mágust, majd elkezdett Frabato stúdiójához járni. 2014-ben többször rendőrt hívott rá a mágus, aki zaklatásért fel is jelentette.

Az egészségét is megviselte ez az időszak

Frabato ellen 2020 januárjában emeltek vádat csalás miatt. "Nem volt pénzem ügyvédre, a beadványokat saját magam írtam kézzel, míg ő neves ügyvédet kért fel, de az igazságszolgáltatásban nem kellett csalódnom, hálás vagyok az ügyészségnek és a bíróságnak, hogy hittek nekem. Évekig ment a per, szembesítettek is. Képes volt a szemembe hazudni, zaklatónak, bolondnak akart beállítani, aki azért indított ellene hadjáratot, mert nőként nem kellettem neki, holott erről szó sem volt. Én nem közeledtem, ő viszont több alkalommal is túllépett egy határt. Több tanú is mellé állt, védték őt. Nehéz időszak volt, az egészségemet megviselte az elmúlt több mint tíz év, de sosem adtam fel" - magyarázta Viktória, akinek ügyében 2021-ben első fokon, majd 2022. márciusban másodfokon is ítélet született.

Az ítélet szerint a bíróság bűnösnek mondta ki Frabatót csalás bűntette miatt, amiért egy év börtönbüntetésre ítélték két év hat hónapra felfüggesztve, valamint 300 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki rá.

Bár nem tudom, hogyan lehet behajtani, mert tudtommal semmi nincs a nevén. A tárgyaláson azt vallotta, 107 ezer forint a havi bevétele, a cége és az irodaként szolgáló ingatlan sem az ő nevén van, bár úgy tudom, az I. kerületben lakik egy csodás lakásban, mutogatta az újságban, meg azt is, hogy drága motorral furikázik" - árulta el.