Elárulta a magyar luxusfeleség, hogy mit csinál az arcával 10 éve

Polgár Tünde
Vágólapra másolva!
Polgár Tünde sokáig küzdött a szemproblémájával. Az orvos hívta fel a figyelmét, hogy a bal szeme hunyorgását a botox-szal lehet enyhíteni. Most bevallotta, tíz évvel ezelőtt esett át az első kezelésen, és azóta is rendszeresen alkalmazza.
Vágólapra másolva!

Polgár Tünde gyermekkora óta gyengénlátó. Tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy megoperáltatja szemét, mert megelégelte az évtizedeken át tartó hunyorgását. Ezt megelőzően egy orvostól hallott először arról, hogy a botox is segít enyhíteni a panaszokat. Nem habozott tovább, vállalta a beavatkozást, melynek már tíz éve. Nem tagadja, azóta is többször vett rész kezelésen, pedig az első alkalommal gyomorgörccsel várta, hogy mi lesz. Azóta rengeteg tapasztalatot szerzett, legutóbb 2 és fél hete volt kezelésen.

Miután nagyon sokan kétkednek, és nem értik, hogyan működik ez az egész, azért gondoltam, hogy itt az ideje, hogy egy orvos segítségével eloszlassunk néhány tévhitet, és a saját tapasztalataimat meg tudjam veletek osztani" – mondta Polgár Tünde, de felhívta a figyelmet, hogy nem szabad túlzásokba esni, melyre rengeteg példa van, azonban az álszentséget utálja, és úgy gondolja, vállalni kell, ha valaki segítséget kér.

Sőt, arról is beszélt, azóta picit jobban fejfájós lett, de a pozitív a hatásokat is felsorolta.

Remélem, hogy a saját példámon keresztül tudtam tapasztalatot átadni. Én csak azt kérem, hogy aki megveti ezt a történetet, fogadja el, hogy a másiknak, például nekem jót tesz és a lelkemet rendbe tette, hogy a szemem picit kevésbé aszimmetrikus" – mondta.