Marics Peti rossz állapotban van: légszomj gyötri, csúnyán kisebesedett a szája

Marics Peti
Vágólapra másolva!
A múlt héten jelentette be Marics Peti és zenésztársa, Valkusz Milán, hogy betegség miatt nem tudják folytatni a ValMar formációval tervezett fellépéseiket. A fiatal zenészek egészségügyi okokra hivatkozva mondtak le több koncertet is. Az énekes most elárult néhány részletet az állapotáról.
Vágólapra másolva!

Marics Peti úgy érzi, szükségük lenne pihenésre, hiszen a kimerültség mellett köhögés, légszomj, nátha is kínozza a VALMAR együttes mindkét előadóját.

"Milánnal kezdődött, majd én is lebetegedtem. Lehet, hogy tőle kaptam el, de ez mindegy is, hiszen mind a kettőnk szervezete jelezte, hogy kimerült" – kezdte a Borsnak Marics Peti, aki nincs meglepődve azon, hogy legyengült a immunrendszere.

majd miután hazajöttünk, a zenében is harapósabbak lettünk és megállás nélkül toltuk a fellépéseket. Nyilvánvaló, hogy ez túl sok volt lemerültünk, de nincs sok időnk a gyógyulásra – mondta az énekes, akinek lelkifurdalása van, ha le kell mondani egy koncertet.

Forrás: Marics Peti /Instagram

"A helyzet az, hogy a közönség nehezen érti meg, ha az előadó beteg. Ők azt a fellépést, azt a napot várják, így nem érzik át, hogy milyen betegen, lázasan színpadra állni. Ilyenkor bánt a lelkiismeret ezért a végsőkig megcsináljuk a bulit. Szerdán is elutazunk vidékre, két fellépésünk is lesz. Megtesszük, amit tudunk, aztán csütörtökön rápihenünk a péntekre, de ez nagyon veszélyes. Mi van, ha az erőlködés miatt a következő 6 koncertet kell lemondani? Annak idején, már a Sztárban Sztár előtt is nagyon túl voltak erőltetve a hangszálaim. Akkor 2 hónap csendterápiára akart küldeni az orvos... Szeretném, ha a rajongók megértének, hogy a VALMAR hosszútávra tervez, évekig akarunk még zenélni, így jobban oda kell figyelnünk az egészségünkre – fejezte be Marics Peti, aki vitaminokkal igyekszik kicsit javítani az állapotán.