Először beszélt Szabó Zsófi a Shane Tusuppal való szakításról

Szabó Zsófi egy IHM klipben
Vágólapra másolva!
Eddig egyikük sem elemezte, mi volt az ok, pedig jegyesek voltak, amikor váratlanul szétmentek. 
Vágólapra másolva!

„A magánéletem szempontjából nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, mert kifelé már évek óta nem mutattam, ha nehézségekbe ütköztem. A közösségi média csak egy része az életemnek amit megmutatok, hiszen életem legfontosabb szerepét, hogy milyen anya vagyok, csak a közeli hozzátartozóim látják" – mondta Szabó Zsófi.

Szabó Zsófi egy IHM klipben Youtube

"Az eljegyzés felbontása kapcsán is szívesen kiírtam volna, hogy igen, mosolygok a képen, jól nézek ki, de nem vagyok jól" - tette hozzá. A Joy magazinnak azt is elmondta, hogy a futás tett neki jót, és amióta a médiában dolgozik, sokkal jobban bezárkózott, ezzel együtt viszont erősebb is lett.