Megmutatjuk Vastag Csaba gyönyörű barátnőjét az ágyban is! - fotók

Vágólapra másolva!
Vastag Csaba és Domján Evelin boldogságát nehéz szavakba önteni jelenleg.
Vágólapra másolva!

Vastag Csaba nem akarta tovább húzni a dolgot, és nyár elején májusban hivatalosan is bejelentette, hogy újra rátalált a boldogság, ráadásul fülig szerelmes - írja a promotions.hu

Az énekes sokáig volt szingli, mivel két évvel ezelőtt szakított Görgényi Fruzsinával. Vastag Csaba és a színésznő anno igyekeztek tisztázni, hogy a pletykák abszolút nem igazak, így nem egy harmadik fél miatt szakítottak. Az énekes hagyott is magának elég időt, hogy kiheverje az előző szerelmét.

Csaba és Fruzsina szakításának oka elsősorban az volt, hogy másképp képzelték el a jövőjüket.

Ha minden jól megy, akkor Vastag Csaba igazi jövője most Domján Evelin, akivel felhőtlen a boldogsága.

Bíztak a kapcsolatukban, mivel már az elején az összeköltözés mellett döntöttek. Az énekes arról is beszélt, hogy Evelin és az ő értékrendje nagyon közel áll egymáshoz, és ez is roppant fontos tud lenni egy kapcsolatban.

Evelinnek azt volt a legnehezebb megszokni, hogy egy hírességbe szeretett bele, aki körül mindig nagy a nyüzsgés, de végül ezen is túl tudott lendülni.

Korábban azt is elmeséltek, hogy nagycsaládban gondolkodnak, és legalább négy gyereket szeretnének.

Az Instagramon nem olyan rég azt is megmutatták, hogy mit szoktak csinálni az ágyban.

Természetesen nem pornóról van szó, hanem inkább kajapornóról. Evelin úgy néz ki imádja a gyorskaját, mivel a pizza és a hamburger is jöhet nála.

Ebben is kell az egyetértés, mert mondjuk néhány kapcsolatban még az is okozhat problémát, hogy a másik fél engedi-e, hogy az ágyban együnk.

Vastag Csaba és Domján Evelin úszik a boldogságban, és tényleg minden megosztott fotójuk erről árulkodik. Előbbi a múltkor gesztenye szemű azték hercegnőnek nevezte a kedvesét.