A szülés óta gyakran kritizálja magát Rácz Jenő felesége

Rácz-Gyuricza Dóra
Vágólapra másolva!
Két és fél hónapja született meg Rácz Jenő és Gyuricza Dóra kislánya, az anyuka azóta elégedetlen az alakjával.
Vágólapra másolva!

Rácz-Gyuricza Dóra a babázás mellett dolgozott és tervezőgrafikusnak tanult az elmúlt időszakban, így nem volt sok ideje arra, hogy magával foglalkozzon – és sűrűn elő is fordult, hogy rosszul érezte magát a bőrében.

Rácz-Gyuricza Dóra Forrás: Rácz-Gyuricza Dóra/Instagram

"Sokat látom magam a tükörben, és néha ócsárolni is szoktam magam, de Jenő minden esetben leállít, és biztosít arról, hogy neki így is tetszem. Nem is arról van szó, hogy bikiniben hogyan nézek ki, hanem arról, hogy jól érezzem magam a testemben. Remélem, szépen lassan ez elindul. Türelmetlen ember vagyok, ezért azt szoktam magamban mantrázni, hogy legyek türelemmel, mindennek el fog jönni az ideje" – mesélte a Blikknek.

"Néha már el tudtam menni edzeni, vagy az otthonunkban mozogtam, viszont csak most tudok majd igazán azon dolgozni, hogy újra jól érezzem magam. Az étrendem már készül, de persze, addig nem diétázom, amíg szoptatok, hiszen Millának is fontos, hogy a megfelelő tápanyagok és kalóriák általam a szervezetébe jussanak" – tette hozzá.