Kiderült, hogy találkozott-e már Kulcsár Edina elhagyott férje és G.w.M

Szabó András Csuti
Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
G.w.M és Kulcsár Edina közt nagynak tűnik a szerelem, már összeköltöztek és állítólag a közös gyerek is téma köztük. Az év elején jelentették be a kapcsolatukat, akkor még mindketten házasok voltak. Csuti akkor elköltözött otthonról, nagyon csalódott és dühös volt, de azóta valamelyest jobb köztük a hangulat, és már volt felesége szerelmével is találkozott.
Vágólapra másolva!

Újabb részleteket árult el magánéletéről a Csutiként is ismert Szabó András influenszer, aki az Instagramon válaszolgatott a rajongók kérdéseire.

Forrás: Szabó András Csuti

Kulcsár Edinával mára rendezte a kapcsolatát, egyebek mellett erre utal az is, hogy a gyerekek miatt egyre többet találkoznak. Egy követő arra volt kíváncsi, hogy Csuti találkozott-e már Márkkal, azaz művésznevén G.w.M-mel. "Persze" - válaszolta, és azt is elmondta, hogy az ő barátnője és Kulcsár Edina is ismerik már egymást.