Judy sokáig éheztette magát, őrült módon koplalt

Judy
Vágólapra másolva!
A Groovehouse-ból ismert Judynak fiatalon komoly testképzavara volt, vékonyan is kövérnek látta magát. Nemrég tíz kilót fogyott, erről is beszélt egy friss interjúban.
Vágólapra másolva!

Judy a Ripostnak mesélt arról, hogy ma már sokkal reálisabb a testképe, mint fiatalon, ma már nem sanyargatja magát – nemrég azonban így is tíz kilót fogyott, jól érzi magát a bőrében.

Judy Forrás: Instagram/Judy

"Fiatalon komoly testképzavarom volt. Akkor is edzőterembe jártam, mert úgy gondoltam, hogy kövér vagyok, pedig vékony voltam. A legdrasztikusabb a nem evés volt, egyszerűen koplaltam, éheztettem magam. Volt, hogy csak fahéjas almát ettem joghurttal, már az első falat után elkapott a hányinger. Aztán mindenféle >>tuti<< tippet kipróbáltam a cél érdekében, nem számolva a következményekkel" – magyarázta.

"Sohasem kaptam negatív visszajelzést, állandóan dicsértek, ennek ellenére nem hittem el, hogy tényleg jól nézek ki. Már azért meglátom a jót is, hogy milyen változásokon ment át a testem egy tudományos formulának és a rendszeres mozgásnak köszönhetően" – tette hozzá.