Gyakran vettem elő régi képeket, abból az időszakból is, amikor megszülettek - mesélte.

Mint írtuk, a 35 éves énekest már hosszú hónapok óta tartják letartóztatásban, miután több mint háromszáz millió forintnyi tartozást halmozott fel 2017 óta. A vádirat szerint autókereskedőként 2017 nyarától csalásokat és sikkasztásokat követett el. Fekete Dávid a vádirat szerint egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetve egy banktól is.

Fekete DávidForrás: tv2

Mai hír volt, hogy házi őrizetben folytathatja büntetése letöltését, tehát heyzete sokat javult. A családjával azonban nem lesz könnyű rendezni a múltat. "Az ikrek számára Dávid sajnos idegen. Ettől függetlenül gyakran vettem elő régi képeket, abból az időszakból is, amikor megszülettek és próbálok nekik mindig mesélni történeteket, illetve mindig megmutatom a fotókon az apukájukat is. Nem tudom, ez hosszú távon mennyit jelenthetett, de én próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekek boldog kisgyerekként nőjenek fel" - nyilatkozta volt felesége, Regina. Bővebben a szerdai Borsban!