Solti Ádám csupán néhány hónapja vallotta be, hogy van egy közel kétéves kisfia, ám nem a feleségétől, hanem a szeretőjétől. A hír sokakat meglepett, hiszen köztudottan régóta küzdenek közös babáért, erről rendszeresen meséltek is a sajtónak. A megcsalás és megaláztatás ellenére máig együtt vannak, és bár ilyen történetet ritkán hallani, nem először fordult elő a magyar sztárvilágban, hogy valakiről sok év elmúltával derül csak ki, hogy titokban házasságon kívüli gyereke született.

Solti Ádám

A magyar sztárok közt Solti Ádámék története a legújabb, ők idén májusban árulták el, hogy a színésznek született egy kisfia a szeretőjétől. "A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, teherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni. Először könyörögtem neki, hogy ne tartsa meg, hiszen én nem akarom ezt a gyereket, de ez mindig a nő döntése. Az ő teste, akarata, jogilag sem volt semmilyen lehetőségem arra, hogy ne legyek apa. Mindezt úgy, hogy a feleségemmel évek óta küzdünk egy babáért, ennek nem így kellett volna történnie" - mesélte.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Felesége kitartott mellette, és máig együtt vannak, sőt, a közös gyerekről sem mondtak le.

Delhusa Gjon

A zenészről is csak később derült ki, hogy már korábban született egy gyereke. Egy tévéműsorban beszélt arról, hogy fiatal korában együtt járt az Yves Saint-Laurent egyik modelljével, aki az első fiát Németországban hozta világra.

Forrás: Facebook, Delhusa Gjon

Az énekes később egyedül tért haza Magyarországra, így az anya egyedül nevelte a gyereket, viszont folyton tartotta velük a kapcsolatot, és gyerektartást is fizetett, hogy támogassa őket. "Nagyon jól kerestem akkor már Nyugat-Németországban.

Az NDK-ban megállapítottak egy kis gyerektartást, ami számomra nevetséges volt, akkor azt mondtam, hogy bevállalom ennek a dupláját, hogy jól tudja az anyja felnevelni. Erre jött a rendszerváltás, és egyszer csak a dupla gyerektartást nyugatnémet márkában kellett fizetnem, amíg Philip föl nem nőtt. Az elég combos volt, ma olyan 800 eurónak megfelelő összeg" - árulta el néhány éve.

Kamarás Iván

2009-ben került címlapokra Kamarás Iván azzal, hogy van egy eltitkolt kisfia. A gyereket a színész saját bevallása szerint egy jogi ügy miatt próbálta letagadni, de mára rendeződött az apa-fia kapcsolat. Az anya, Lendvai Katalin egykori modell 2010-ben halt meg, akkoriban a színész még többet próbált a fia mellett lenni.

Forrás: Balint Csaszar

"Senki nem tudta, de Iván akkor is hazajött, amikor Katalin meghalt, és elvitte magához a kisfiút. Próbált erőt, vigaszt nyújtani neki. Mivel Iván nem csak az ügyfelem, hanem a barátom is, tudom, micsoda lelki viharokat élt át először Katalin halála, majd kisfiuk sorsa miatt" - mondta akkoriban Kamarás ügyvédje.

Mára a nagyobbik és kisebb fia ia jó kapcsolatot ápol egymással, nemrég így beszélt róluk: "Nem vagyok érzelgős típus, de bevallom, nagyon büszke vagyok rájuk. Meglep, milyen udvariasan, kedvesen és intelligensen viselkednek másokkal. Ilyenkor szembesülök azzal, hogy felnőttek. Köztünk még mindig szülő-gyerek viszony van, de ahogy nőnek, ez napról napra változik. Igyekszem bizalmas, baráti kapcsolatot is létrehozni."

Lapozzon, nézze meg a többieket is!