Két év után a bíróság tett pontot Kis Grófo unokatestvére, Kozák Pál zenész és volt szeretője között elhúzódó vitára. A Kis Palikaként fellépő énekes a bíróságon elismerte, valóban övé a gyermek, akit a nevére is vett.

Napsugár évekkel korábban alkalmi viszonyt folytatott a mulatóssztárral, a rövid románcból pedig egy kisfiú született, Valentínó. A fiatal nő egyedül nevelte a gyereket, semmilyen támogatást nem kapott az édesapától, Kis Palika pedig nem ismerte el, hogy ő lenne az apa. A bíróság DNS-vizsgálatot rendelt el, amelyből kiderült, hogy a zenésznek a a házasságában született két gyerekén kívül van még egy kisfia. A szülők kedden néztek szembe egymással a bíróságon.

Kis PalikaForrás: Instagram / Kis Palika

– Lezárult az ügy, a nevemre került kisfiú. Minden részletet megbeszéltünk, idővel szeretném majd tartani a kapcsolatot vele, de ennél többet egyelőre nem szeretnék mondani – mondta a Blikknek Kis Palika, aki az elmúlt években tudomást sem akart venni a gyerekről, majd miután a lap megírta, hogy egy titkos viszonyból fia született, a zenész még azt is kilátásba helyezte, hogy elveszi az édesanyjától Valentínót.

A Blikk úgy tudja, a láthatásról egyelőre nem határozott a bíróság, ellenben a tartásdíj összegét megállapították: mindössze pár tízezer forintot kap majd az édesanya.