Egy igazán bizarr történetet mesélt el nemrég Kovácsovics Fruzsina, mely a mai napig nagyon felzaklatja őt.

Szerencsére nem történt nagyobb baj és az énekesnő is sértetlenül megúszta az esetet, mivel egy ismerőse is vele volt azon az estén. Kovácsovics még mindig nem tudja mire vélni a történteket, ami nagyon megijesztette.

„A reptér mellett lakom Maglódon és ott a leszállópálya mellett van egy nagy rét, ahová sokszor ki szoktam menni. Oda szoktunk járni csillagokat nézni, mert gyönyörű tiszta az ég, annyira szép ott minden, nagyon jó" – idézi a Bors Kovácsovics Fruzsina visszaemlékezését, akit az egyik ilyen csillagnézős estén ért az attrocitás.

Egyik ismerősével kiautóztak a helyszínre, leterítettek egy pokrócot, majd nézték a csillagokat, amikor valaki hirtelen megzavarta őket.

„Egyszer csak megállt egy kocsi a mi kocsink mellett és kiszállt belőle egy ember. Egyre jött közelebb, ahogy közeledett felénk, fókuszáltam nagyon és elkezdtem kivenni, hogy igazából full meztelen a csávó! Totálisan meztelen!" – emlékezett vissza az énekesnő, aki elmondta, hogy a furcsa férfi csupán egy szandált és egy kendőt viselt.

Elmesélte, hogy teljesen lefagytak a jelenettől, majd a férfi egyre közelített feléjük, és nagyjából másfél méterre tőlük megállt és elkezdett önkielégítést végezni. Kovácsovics teljesen lebénult a látványtól, szerenécsre az ismerősének volt még annyi lélekjelenléte, hogy rászóljon az ismeretlen férfira.

„Akivel voltam, csak ennyit szólt rá: Menjen már innen! És a csávó szó nélkül megfordult, beült az autójába és elment" – zárta le az énekesnő a bizarr történetet.

Kovácsovics Fruzsina, énekesnőFotó: Mudra László [origo]