Majka Curtisnek: Nem tudunk segíteni, ha te nem akarod

30 éves Szerencsejáték Zrt., Majka & Curtis
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, Curtis nem jelent meg tegnap esti villányi koncertjén, magára hagyva Majkát és csapatát. Azóta maga Curtis jelentkezett a hivatalos Instagram-oldalán és erősítette meg a híreket, hogy külön utakon folytatják Majkával, ugyanis újból szembe kell nézzen a drogproblémáival.
Vágólapra másolva!

A rajongóknak lehettek sejtéseik arról, hogy a rapper nincs jó állapotban, ugyanis nemrég véget ért a rapper hosszú kapcsolata Barnai Judit kosárlabdázóval, amit sokáig titkokban tartottak. Barnai már sejthette, hogy párja visszaesett és nem tudott rajta segíteni, ezért dönthettek a szakítás mellett.

Majka tegnap este még nem adott konkrét magyarázatot a rajongóknak, de Curtis bejelentése után ő is nyilvános bejegyzésben erősítette meg a híreket.

Amiben akarod, mindenben támogatunk, de sajnos ezerszer megbizonyosodtunk róla, hogy nem tudunk segíteni, ha te nem akarod... Ez nem a mi utunk, egyedül kell végigjárnod. Gyógyulj meg!!! Minden jót kívánunk neked! – írta Majka egy közös koncertfotójuk mellett.