Bemutatta új párját Schobert Lara

Schobert Lara
Vágólapra másolva!
Schobert Norbi és Rubint Réka lánának még tavaly novemberben ért véget egy komoly kapcsolata, de most újra szerelmes.
Vágólapra másolva!

A lányt nagyon megviselte a szakítás, szülei attól féltették, hogy az érettségire sem tud kellő alapossággal felkészülni a zaklatott lelkiállapota miatt. Aztán a 18 éves Schobert Lara is belátta, hogy nem mehet rá a jövője a szakításra, így erőt vett magán és inkább a tanulásra koncentrált.

A fontos vizsgák után már ő is nyitottabbá vált, így hamarosan meg is találta a hozzá illő párt, akit eddig rejtegetett a kíváncsi tekintetek elől. Nemrég úgy döntött, elérkezett az ideje, hogy megmutassa ki is rabolta el a szívét és azt is, hogy milyen boldogok együtt.

A fiú, Attila is modellkedéssel foglalkozik, mint ahogy párja is. A fotósorozatból jól kivehető, hogy az egyik képkockán a párja éppen a combján pihenteti a kezét. Kiderült, hogy Attila már a lovardába is elkísérte, illetve közösen szálltak meg egy hotelszobában is - írja a Blikk.

A kép alatt elismerően kommentelt Schobert Lara édesanyja, aki szívekkel adta lánya tudomására, hogy támogatja a kapcsolatot.

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el.

Schobert Lara Forrás: Schobert Lara/Instagram