Meglepő új műfajra váltott A Dal versenyzője

Andelic Jonathan - Jota - Elhiszem még (A Dal 2022 - döntő)
Vágólapra másolva!
Andelic Jonathant a legtöbben érzelmes dalairól, elgondolkodtató dalszövegeiről ismerik. A NYÁR 22 adásában mesélt először arról az énekes, minek hatására próbálta ki magát egy teljesen más zenei műfajban, mint amit megszokhatott tőle a közönség.
Vágólapra másolva!

Kitérőt tett megszokott műfajából Andelic Jonathan, gyerekeknek szóló lemezt készített A Dal versenyzőjeként ismert énekes. Jota a Duna magazinműsorának vendégeként bővebben is mesélt motivációjáról.

MTVA

"Csaknem 10 évvel ezelőtt meghívtak zenés foglalkozásokat tartani egy nyári gyerektáborba, ahová azóta is visszajárok, mert remek feltöltődést jelent számomra. Minden évben írtam ezekre az alkalmakra egy táborindulót a gyerekeknek, és most ebből született egy teljes album" – kezdte A Dal 2021 és 2022 döntős énekes-dalszerzője, aki a gyerekdalok szövegeibe is belecsempészte a rá jellemző pozitív üzeneteket és keresztény értékeket, valamint a pop, gospel és funky stílusú dallamvilágot.

A gyerekeknek szóló produkció olyannyira sikeres, hogy bár nem így tervezte, az egész nyarát betáblázta fellépésekkel, így vakációzni idén már nem lesz ideje.