Meghalt a 45 filmben és sorozatban látott Taurean Blacque

Taurean Blacque
Vágólapra másolva!
Meghalt Taurean Blacque amerikai színész, akit 45 filmben és sorozatban láthattunk a pályája során.
Vágólapra másolva!

82 évesen, rövid betegség után halt meg Taurean Blacque – közölte a Facebookon a fia, Rodney Middleton:

Blacque összesen 45 produkcióban szerepelt 1976 és 2018 között, de a legtöbben valószínűleg a Külvárosi körzetből emlékeznek rá, ahol több mint 140 epizódban játszotta Neal Washington nyomozót, az alakításáért 1982-ben Emmy-díjra is jelölték.

Taurean Blacque a Külvárosi körzetben Forrás: NBC

Hosszabban játszott (szintén rendőrt) a Savannah című sorozatban is, miközben olyan szériákban vendégszerepelt, mint a Charlie angyalai, a Taxi, a Szerelemhajó, Az éjszakai árnyai vagy utoljára a Kevin, a minden6ó.