Elárulta Zámbó Krisztián exe, hogy újra összejöttek-e - videó

Zámbó Krisztián
Vágólapra másolva!
Zámbó Krisztián volt menyasszonya, Takács Zsuzska a Mokkában reagált a közös fotóik nyomán indult pletykára.
Vágólapra másolva!

Mint arról mi is beszámoltunk, Zámbó Krisztián pár (azóta már eltűnt) közös fotóval jól összezavarta a rajongóit, úgy tűnt, hogy a napot Takács Zsuzskával töltötte – vagyis a volt menyasszonyával, akivel tizenegy év után szakítottak nemrég.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska Forrás: Zámbó Krisztián, Instagram

Zsuzska most a Mokkában reagált az ennek nyomán indult találgatásokra: "Nagyon jó a mai napig a kapcsolatunk, most hétvégén is együtt voltunk. Egyrészt azért, mert fellépése volt, és mi nagyon szeretünk így együtt járni, sokat dolgoztunk is együtt. Jól éreztük magunkat egymás társaságában. Mindig azt mondják, ember tervez, isten végez. Majd meglátjuk, mi lesz, hogy lesz. Sodródunk az árral, hagyjuk alakulni a dolgokat" – magyarázta. A teljes beszélgetést meg tudja nézni itt: