Ez okozza a legnagyobb nehézséget G.w.M elhagyott feleségének a válásuk óta

Nagy Melanie
Vágólapra másolva!
G.w.M, azaz Varga Márk volt felesége hivatalos Instagram-oldalán adott hírt magáról, miközben a követők kérdéseire válaszolt.
Vágólapra másolva!

Az év elején robbant a hír, hogy a rapper elhagyta családját Kulcsár Edináért, aki akkor szintén házasságban élt. A válófélben lévő felek közötti, kezdeti sárdobálásnak egy ideje úgy tűnik, vége, vagy legalábbis nem nyilvánosan teszik azt.

Nagy Mealnie, a zenész volt felesége nemrég azt állította, hogy gyerekei apja nem hajlandó tisztességes tartásdíjat fizetni elhagyott családjának, majd bíróságra vitte az ügyet, mivel nem jutottak közös nevezőre. Azóta sem tudni, hogy hol tart a megegyezés és a válóper.

Az elhagyott feleség ritkán ad hírt magáról és gyerekeiről, most azonban rajongói kérdésre elárulta, hogy épp a gyerekekkel nyaral a Balatonon és remekül érzik magukat. Viszont arra a kérdésre, hogy milyen egyedülálló anyaként boldogulnia már kevésbé vidáman válaszolt.

elég jól sikerül a helyzethez képest kezelnem a dolgokat. Inkább úgy fogalmaznék, hogy sokkal tudatosabban kell beosztanom az időt!" – válaszolta, bár visszafogottan sejteti, hogy azért akadnak nehézségei a családfő segítsége nélkül.

G.w.M és volt felesége, Nagy Melanie Forrás: Life.hu

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva elérhető 24 órán keresztül.