Mocskolódó üzeneteket kap Vastag Csaba barátnője, sokan támadják

Vastag Csaba
Vágólapra másolva!
Vastag Csaba barátnőjét, Evelint mindenféle vádakkal illették, mióta az énekes oldalán kilépett a nyilvánosság elé.
Vágólapra másolva!

Vastag Csaba mellett a barátnőjének, Evelinnek is kijut az ismertség árnyoldalából, többen írtak már neki mocskolódó, sértő üzeneteket, rosszindulatú pletyka is jelent meg róla – amit eleinte egyáltalán nem viselt jól.

"Amikor egy internetes oldalon arról a pletykáról olvastam, hogy dubajoztam, az letaglózott. Életemben egyszer voltam Dubajban, akkor is Csabival" – mondta a Best magazinnak Evelin, aki azóta már megtanulta jobban kezelni, ha írnak róla.

"Nem veszem fel, ha bántanak, viszont azt igen, ha Evelinről irkálnak vérlázító dolgokat. Felelősséggel tartozom érte, ráadásul én pontosan látom, mennyire értékes, lenyűgöző nő, aki az égvilágon semmivel nem érdemelte ki, hogy sértegessék. Életemben először valaki fontosabb saját magamnál, nem csoda, hogy meg akarom védeni minden rossztól" – tette hozzá a rutinosabb Vastag Csaba.