Alkalmi munkákból él a TV2 egykori sztárja

Balogh Krisztofer Sztárban sztár leszek
Vágólapra másolva!
Két évvel ezelőtt tűnt fel a TV2 képernyőjén Balogh Krisztofer, aki a Sztárban sztár leszek! című műsortól várta a nagy áttörést karrierjében, de ez a pillanat még várat magára. A zenész nem bánkódik emiatt, úgy gondolja, hogy még nincs veszve semmi, addig is igyekszik megélni abból, amiből tud.
Vágólapra másolva!

Balogh Krisztofer a műsor után kénytelen volt belátni, hogy nem változott akkorát az élete, mint remélte, ezért fontos döntéseket kellett meghoznia.

„Ahogy számomra véget ért a verseny, azonnal visszatértem az addigi életemhez. Jelenleg is édesanyámmal élek a falumban, Vásárosdombón. Régi vágyam, hogy majd egyszer felköltözzek Budapestre, és onnan éljem az álmaimat, de ennek még nem jött el az ideje" – mondta a Borsnak az énekes, akinek egyébként egyre több felkérése van, ami számára egy biztató visszajelzés.

„A fellépésekből élek, hála Istennek van már bevételem abból, amit szeretek csinálni. De a munka nem szégyen – pont ez vezérelt, amikor kiraktam a közösségi oldalamra egy videót –, időnként alkalmi munkát is vállalok.

Egyik alkalommal munka közben énekeltem, nagyon jó érzés volt, ahogy mindenki megállt és örömmel hallgattak. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, hogy szeretnek és elfogadnak. Az ember bárhol jól érezheti magát, nem az eseményektől függ az ember boldogsága – zárta gondolatait Balogh Krisztofer, akinek ugyan lassan, de felfelé ível a karrierje.