Los Angeles egyik kertvárosi negyedében rendőrök lepték el a környéket péntek délután, miután egy őrülten száguldozó, lakóházaknak nekihajtó autós terrorizálta a lakosokat. A felvételek alapján kiderült, hogy a híres színésznő, Anne Heche ült a volán mögött, aki vélhetőleg szándékosan hajtott neki több lakóháznak is a járművel, mely végül felgyulladt.

A Hat nap, hét éjszaka című film színésznőjét kritikus állapotban szállították kórházba, miután olyan erővel csapódott be egy házba, hogy az épület és az autó is felgyulladt. Szerencsére más nem ült a járműben és a házban lakók sem sérültek meg.

Hat nap, hét éjszaka (Harrison Ford és Anne Heche)Forrás: Touchstone/Buena Vista

A szemtanúk elmondása szerint, a zavarodott színésznő a tragédia előtt már neki hajtott egy másik ház garázsának is, ahol próbálták őt feltartóztatni, sikertelenül. Az első baleset helyszínéről távozva hajtott bele egy másik épületbe, ahová olyan erővel csapódott be sötétkék Mini Cooperével, hogy nem csak az autó, hanem a ház is lángra kapott.

A helyszínen készült felvételeken jól látható, hogy egy nagy csapat tűzoltó próbálta eloltani a lángokat, mely több órán keresztül tartott. A színésznő autója használhatatlan, teljesen összeroncsolódott a becsapódástól és a tűztől, őt pedig súlyos égési sérülésekkel szállították a kórházba, de az eddigi hírek szerint nincs életveszélyben.

A hatóságok a helyszínelés során alkoholfogyasztásra utaló bizonyítékokat, üvegeket találtak a járműben, de Heche súlyos állapota miatt nem tudták tesztelni, hogy fogyasztott-e bármilyen tudatmódosító szert az eset előtt - írja a TMZ, ahol több megrázó videót is megosztottak az esetről.