Végre egy váratlan és merész húzás a Walking Dead alkotóitól

walking dead
Vágólapra másolva!
Franciaországban játszódik majd az egyik testvérsorozat.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, kis darabokra hullik a Walking Dead-univerzum, a kultsorozat vége után több spinoff is készül. Az egyikben Norman Reedus tér vissza, persze Daryl Dixon karakterében. Először úgy volt, hogy Carol is ott lesz vele, hiszen kettejük közt mindig nagyon szoros volt a kapocs, de Melissa McBride végül kiszállt a projektből, mondván, nem tud hónapokig forgatni Európában - családja és más munkák miatt.

amc

Most kiderült, hogy a spinoff Franciaországban játszódik majd, Daryl pedig úgy vergődik majd az elején, mint egy parta vetett hal. Teljesen új emberek veszik majd körbe, új lesz a közeg, és másféle minitársadalmakra is számíthatunk, mint a korábbiakban. Arra azért ne számítsunk, hogy elegánsabbak lesznek a zombik azért, mert Párizs a divat egyik fővárosa!

A Daryl Dixon-spinoff mellett az AMC Studios már forgatja az Isle of the Dead című sorozatot, amely főszereplői Lauren Cohan (Maggie) és Jeffrey Dean Morgan (Negan), akik a közös kalandok után a posztapokaliptikus Manhattanben próbálnak túlélni. Szintén lesz spinoff Rick Grimesszal és Michonne-nal, közös sorozatra jön vissza Andrew Lincoln és Danai Gurira. Bő egy évtized után a The Walking Dead október 2-án búcsúzik.

A témában többet a cikk alatt olvashat.