Ki nem találná, mire készül a TV2 sztárja

Sydney van den Bosch
Vágólapra másolva!
Sydney van den Boschnak nagy tervei vannak, szeretné letenni a hajós vizsgát, hogy hajóskapitány lehessen.
Vágólapra másolva!

A TV2-s Szerencsekerék háziasszonya, Sydney van den Bosch hajós tanfolyamba kezd, aminek a végén kapitányi vizsgát tenne. "Régóta terveztem már, de most hozta úgy az élet, hogy egy barátomnak köszönhetően beiratkoztam a tanfolyamra. Hamarosan elkezdődnek az órák, és ha minden jól megy, ősszel el is végzem" – árulta el a Blikknek.

Sydney van den Bosch Forrás: Sydney van den Bosch/Instagram

Az egykori szépségkirálynő és modell egyébként nem teljesen a nulláról kezdi a tanulást, az édesapja ugyanis korábban motorcsónak-versenyző volt, aki a lányát is gyakran kivitte a vízre – sőt Sydney meg is tanult mellette hajót vezetni, ahhoz azonban, hogy hivatalosan hajóskapitánnyá válhasson, szükség van a vizsgára is.

"A szüleimmel a Duna mellett lakunk, a nagyszüleim pedig a Balatonnál, úgyhogy biztos gyakran viszem majd ki őket a vízre. Kombinált jogosítványom lesz, így vitorlás hajót és motorcsónakot is tudok majd vezetni. Számomra a víz a nyugalmat, kikapcsolódást és szórakozást jelenti" – mondta.