TNT Inti arcába tolva melleit fotózkodott a volt pornós, Aleska Diamond - kép

Sáfrány Emese
Vágólapra másolva!
Még július elején bukott le az egykori pornós, Sáfrány Emese és új párja, Zuber Krisztián, azaz TNT Inti, hogy egyre több időt töltenek egymás társaságában. Sáfrány hamarosan be is ismerte, hogy még nagyon a kapcsolat elején vannak, de úgy tűnik, hogy azóta elég komolyra fordultak köztük a dolgok.
Vágólapra másolva!

Sáfrány és zenész párja már el is utaztak egy nagyobb közös nyaralásra a horvát tengerhez, ahová a ma már légtornával foglalkozó nő a kisfiát is magával vitte. Sem Sáfrány, Sem Zuber Krisztián nem osztott meg eddig a kapcsolatról túl sokat, most azonban elérkezettnek látták az idejét, hogy hivatalossá tegyék: egy párt alkotnak. A bejelentéshez egy nyaraláson készült, sokat mondó fotót osztottak meg magukról, melyen Sáfrány a párja ölében ülve egy falatnyi sortban és bikinifelsőben pózolt a kamerának.