Az RTL gyerekverő színészének felesége bejelentést tett a férjéről

Molnár Gusztáv és felesége
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban mi is megírtuk, közösségi oldalán jelentette be döntését a válásról Molnár Gusztáv felesége, Molnár-Fazekas Vivien, melyről alkholista és mentális beteg férje is így értesült. A színész már sokadik alkalommal vonul be az elvonóra, mert szeretné helyrehozni a történteket. Most felesége elárulta, hogy van-e remény a folytatásra.
Vágólapra másolva!

Molnárt nagyon megviselte, amikor felesége összepakolt és elhagyta őt, de akkor még reménykedett az újrakezdésben. Miután megtudta Molnár-Fazekas Vivien álláspontját, akkor tudatosult benne igazán, hogy mennyire elrontotta ezt a házasságot is.

Kellett egy kis idő, mire tisztázta magában, hogy segítség nélkül soha nem tud kilábalni súlyos alkoholizmusából, már halálos elvonási tünetek léptek fel nála, mire rászánta magát és visszament az elvonóra.

Minimális a kommunikáció, csak a legszükségesebbekről beszélünk, de tudom, hogy gyógyul és jó helyen van. Kézzel ír nekem leveleket és feladja postán. Ezek bocsánatkérő levelek, elismeri, hogy sok mindenben hibázott, és hogy az alkoholizmusa miatt ment tönkre a házasságunk. Sajnálja, hogy nem volt képes az elmúlt időszakban viszonozni a tőlem kapott szeretet. Tudja, hogy vége a kapcsolatunknak, és reméli, hogy majd egyszer barátként le tudunk ülni beszélgetni" – nyilatkozta a Borsnak Molnár-Fazekas Vivien, akinek most hétéves kisfia ad erőt az újrakezdéshez.

„Nagyon érett kisfiú, az ő szintjén mindent megbeszéltünk, rengeteg erőt adott nekem. Május óta látta, hogy Guszti beteg, kórházból kórházba jár. Hiányzik neki, de pozitívan állunk hozzá, elfogadtuk, hogy ő a múltunk, és csak a szépre emlékszünk" – fűzte hozzá Vivien, aki egyelőre úgy gondolja, hogy még nem áll készen a személyes találkozóra férjével, ezért még nem látogatta meg személyesen.

Az édesanya abban már biztos, hogy nem tudná újrakezedni a házasságot, belátta, hogy el kell engednie férjét és a rossz emlékeket is, már csak a szép dolgokra szeretne visszaemlékezni.

Remélem, hogy talál majd egy párt, akit valóban párként kezel, és kívánom, hogy a karrierjében is újra meglelje a helyét" – zárta gondolatait Molnár-Fazekas Vivien, aki igyekszik lezárni a múltat.