Nem hisz a fiúknak a Money or Love bombázója

Money or Love
Vágólapra másolva!
Én azt hallottam a fiúktól, hogy nagyon érzelmesek és a szívükkel játszanak, de én ezt nem hiszem el - magyarázta a reality szereplője. A Money or Love minden este 9-kor látható a SuperTV2-n.
Vágólapra másolva!
SuperTV2

Úgy alakult a SuperTV2 műsorában, legalábbis a látottak alapján, hogy a fiúk nem annyira taktikusak, kivéve persze a reality-veterán Levit, aki szerepelt korábban két másik valóságshow-ban is. Zsófi szerint a fiúk csak úgy tesznek, mintha nem lenne játékstratégiájuk. "Én még mindig úgy gondolom, hogy ők taktikáznak. Vannak olyan lányok, akik elhiszik és a szívükre hallgatnak, én az eszemre. Én azt sem hiszem el most még, ami a szemem előtt van. Jó emberismerőnek tartom magam, nem vagyok egy naiv lány" - magyarázta.

TV2

Angéla mást várt: "Én alapvetően azt gondoltam, hogy a lányok lesznek érzelmesebbek. Azt hittem, hogy a fiúk sokkal lazábban veszik ezt, viccesebbek lesznek. Nekem nagyon sok fiú barátom van, meg öcsém is, bátyám is és ők azért nem ennyire érzelmesek, vagy nem mutatják ki. Szerintem jó emberismerő vagyok. Ráadásul előttem általában minden ember rögtön megnyílik, ezt Alex is elmondta, hogy nem is érti, miért mond el nekem mindent úgy, hogy nem is ismer igazán."

A szereplőkről itt talál fotókat!