Megmutatta kisbabáját Vajna Tímea húga - kép

Palácsik Lilla
Vágólapra másolva!
Palácsik Lilla és férje Visváder Tamás izgatottan várták második gyerekük érkezését, aki a vártnál pár nappal később érkezett. A kétgyerekes anyuka azóta nem túl aktív közösségi oldalán, ami érthető, hiszen két pici gyerekkel kell boldogulnia.
Vágólapra másolva!

Másodjára is kisfia született Vajna Tímea húgának, aki az Ábel nevet kapta szüleitől. Ábel idősebb testvére Noah még nincs két éves sem, így valóban kihívás lehet a szülőknek gondoskodni a gyerekekről.

Most azonban akadt egy kis szabadidejük, ezért úgy döntöttek, hogy bejelentkeznek hivatalos Instagram-oldalaikon és hírt adnak magukról.

Minden rendben velünk‼️ Mindenki egészséges, és csodás az a szeretet, ami minket körülvesz. Az egyetlen oka, hogy keveset vagyunk jelen a social platformokon az, hogy fáradtak vagyunk" - kezdte bejegyzésében Palácsik Lilla, aki megnyugtatta követőit, hogy ez csak átmeneti állapot és újra aktívabb lesz hamarosan.

A képek között lapozhat: