Barátnője szeme láttára ölték meg Ed Sheeran zenésztársát

Vágólapra másolva!
Az amerikai rapperek még ma is sokszor esnek áldozatául utcai lövöldözésnek. PnB Rockot – aki egyre nagyobb sikereket ért el, és többek között Ed Sheerannel is dolgozott már –, barátnője szeme láttára lőtték le egy étteremben hétfő este.
Vágólapra másolva!

A rapper arról az utcasarokról kapta a művésznevét, ahol felnőtt, és legismertebb slágerének talán a Selfish című dal mondható. PnB Rock csak 30 éves volt, és egyelőre nem lehet tudni, hogy miért lőtték le - írja a TMZ. Épp vacsorázott barátnőjével egy étteremben, mikor hirtelen rálőttek, majd a kórházban meghalt. A tettes elmenekült, azóta is keresi a rendőrség.

Szemtanúk elmondása szerint olyan volt, mintha rablás céljából támadtak volna a rapperre, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. A biztonsági kamera rögzítette a felvételeket a támadóról, így ez alapján próbálják őt beazonosítani.

A rapper két gyermek apja is volt.

A rapper csak 30 éves volt halálakor Forrás: Northfoto