Korda György egy legendás halott zenésznek köszönheti a legnagyobb slágerét

Csináljuk a fesztivált döntő 2022 április 2-án, Korda György, Balázs Klári
Vágólapra másolva!
Hálával emlékszik vissza Korda György Máté Péterre a Reptér című dal miatt. Balázs Klári férje legnagyobb slágerét ugyanis a 38 évvel ezelőtt meghalt énekes-zeneszerző írta, és ő is ajánlotta a már akkor ünnepelt sztár figyelmébe.
Vágólapra másolva!

Szeptember 9-én volt 38 éve, hogy meghalt Máté Péter. Az ő szerzeménye többek között a Korda György által sikerre vitt Reptér is, ami 1981 óta töretlen népszerűségnek örvend. Bár azóta több generáció is felnőtt, a dalt máig játsszák a rádiók.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Korda György jó szívvel emlékszik vissza Máté Péterre.

– mondta a Borsnak Korda György, és hozzátette: mindig is tisztelte Máté Pétert, és vitathatatlannak tartotta a tehetségét. Ezért is örült, amikor az énekes felajánlotta neki az S. Nagy István dalszövegíróval közösen jegyzett dalt.

A dal 1981-es debütálása óta több, mint 40 év eltelt, de a közönség mégis minden koncerten kiköveteli. "Reptér felvételén Péter is megjelent. Eleinte attól tartott, hogy kicsit bel cantósan fogom előadni, amit viszont nem szeretett volna. Hogy elkerülje a problémát, inkább megmutatta, hogy a bizonyos részeket hogyan szeretné hallani, vagyis néhányszor maga is elénekelte nekem a dalt" – emlékezett vissza Korda György, akinek különlegessége, hogy a saját korosztályán kívül szinte a legifjabbak is megőrülnek érte. A szóban forgó dal történetesen a TikTok-on is tarol.