Rúzsa Magdi elárult egy nagy titkot

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Rúzsa Magdi idén februárban adott életet hármas ikreinek, mégsem látszott rajta egyetlen plusz kiló sem. Fél évvel a szülés után már újra koncerezett, egész nyáron fellépésekre járt a három kisbaba mellett is.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő mindig is szerette a pörgős életvitelt, amiből most igazán nincs hiány nála. Három gyerek mellett folyamatosan fellép és egy új magyar divatmárka nagykövete is lett nemrég. Rúzsa Magdi elárulta, hogy hogyan tartja magát formában és hogyan bírja összehangolni a magánéletét és a karrierjét.

„Nem volt egyszerű, sőt, kifejezetten nehéz volt az, hogy reggeltől estig a gyerekekkel voltam, aztán jöttek olyan napok, amikor hat órára el kellett mennem, amiből másfél óra maga a koncert. Leginkább az átszellemülés volt nehéz, illetve nem volt könnyű úgy teljesíteni, hogy hulla fáradt voltam. A csapatomnak és a családomnak is nagyon hálás vagyok, mert mindenki ott segített, ahol tudott" – kezdte a Blikknek Rúzsa Magdi.

és rágódtam azon, képes leszek-e végigcsinálni. Fizikailag megterhelő időszak volt, de sikerült. Persze, attól függetlenül, hogy fárasztó volt, rengeteget adtak ezek a koncertek, feltöltöttek, ezt pedig kiválóan tudtam otthon a gyerekeknél hasznosítani" – magyarázta az énekesnő, aki azt is bevallotta, hogy bár mindenki dicséri az alakját, egyelőre nem marad ideje sportolni és a gyerekeknek köszönheti a karcsúságát.

„Mindhárman anyatejesek még, a szoptatás meg, ugye, kalóriát éget, így ennek köszönhetem a jelenlegi alakomat"– árulta el a lap érdeklődésére Rúzsa Magdi.