Shakira először beszélt a Piquével való botrányos szakításáról

Shakira
MIAMI, FLORIDA - FEBRUARY 02: Shakira performs onstage during the Pepsi Super Bowl LIV Halftime Show at Hard Rock Stadium on February 02, 2020 in Miami, Florida. Kevin Winter/Getty Images/AFP (Photo by KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Vágólapra másolva!
Shakira most először beszélt Gerard Piquével való botrányos szakításáról, valamint arról is, hogy miként keveredett adócsalásba.
Vágólapra másolva!

A kolumbiai énekesnő és a Barcelona védője még júniusban szakítottak, mikor Shakira rajtakapta Piquét egy másik nővel az ágyban. Különválásuk nem volt zökkenőmentes, vagyoni kérdésekben, illetve a gyermekeik felügyeleti jogában sem értettek egyet.

Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Kevin Winter

Nemrég egy újabb tárgyalásra kerítettek sort, méghozzá ügyvédeik jelenlétében, melyet követően Shakira mosolyogva, Piqué pedig rendkívül feldúltan távozott. A hosszú megpróbáltatások után az énekesnő most kiállt a nyilvánosság elé, és eszélt arról, hogy ő, illetve a két fia hogyan élték meg a változásokat.

De ugyebár hallanak dolgokat az iskolában a barátaiktól, vagy az interneten, ami rossz hatással lehet rájuk. Függetlenül attól, hogy hogyan ért véget a kapcsolatunk Piquével, mégis ő a gyermekeim apja. Közös feladatunk van, és bízom benne, hogy ki fogjuk találni, mi a legjobb minden érintett számára. Nagyra értékelném, ha ezt négyszemközt tudnánk elintézni - mesélte Shakira.

Eközben adócsalással vádolják a helyi szervek, ugyanis állítólag 2012-2014 között nem fizette be a járulékot, ám elmondása szerint csak később, 2015-ben költözött Spanyolországba, így ártatlannak vallotta magát.