Az Exatlon Hungary egykori versenyzője, Nagy Dániel két kisgyerek édesapjaként már korábban is szenvedett otthon kisebb sérüléseket. Nem egyszer előfordult, hogy a kisfia belekapott a szemébe, a szájába, vagy épp megkarmolta az arcát. Ahogy mondja, manapság olykor már komolyabb fájdalmat is okoz, csak hogy magára vonja a figyelmet.

"Olivér az évek alatt számtalanszor bántott, természetesen nem szándékosan. Belekapott a szemembe, számba, amikor valamit jelezni akar, rendszeresen tökön vág stb..." - írta 24 órán át látható Instagram-történetében, melyhez egy fotót is mellékelt.

A képen jól látszik, hogy Dani szeme megsérült, bevérzett. Ezt a sérülést viszont nem a kis Olivértől szerezte, hanem májusban született kislánya okozta. " A mai nappal Elíz is elkezdte, odahajoltam egy puszira, majd a rágókával szemen ütött. Jártatok már így?" – tette fel a kérdést a követőinek.

Forrás: Instagram