A szakadék szélén álltam - drogos és alkoholista múltjáról beszélt a magyar énekes

Molnár Tamás
Vágólapra másolva!
Molnár Tamás öt éve józan. 
Vágólapra másolva!

Molnár Tamás magyar dalszerző, dalszövegíró, énekes, gitáros, az Anti Fitness Club, majd a JETLAG alapítója. A Fonogram- és többszörös VIVA Comet díjas előadót, 2016-ban Artisjus-díjra is jelölték. Súlyos problémái voltak, épp öt éve, hogy nem iszik, nem drogozik.

Molnár Tamás TV2

Mint mondta az énekes, neki ez a nap az újjászültés napja is egyben. "Évente egyszer szentelek ennek egy napot. A józanság ma a mindennapjaim része lett, épp anyira, mint régen az alkohol meg a drogok voltak" - mesélte a Mokkában. "Az önpusztítás 17-18 éves korom körül kezdődött, akkor futott be a zenekar, és megragadtunk pillanatot arra, hogy ünnepeljük az életet. Ezt orrvérzésig csináltuk" - tette hozzá.

Nincs konkrét nap, amikor elérte volna a teljes mélypontot: "Pár észlelésem azért volt, beláttam azt, hogy prolémám van az alkohollal és szerekkel, de ez egy hosszabb út volt... Éreztem, hogy a szakadék szélén állok, hibáztattam mindenkit az életemben."

Molnár Tamás elmondta, hogy állandóan depressziója volt, szorongott - erről bővebben mesélt a Mokkában: