Mint írtuk, Solti Ádám házasságon kívül született gyerekének apasági pere szeptember elején zajlott, de a színész nem jelent meg. Most megszólalt az édesanya jogi képviselője és az egyik barátnője.

"Felhevült állapotban, mindkét oldalról voltak csúnya szóváltások, de az édesanya is egy áldozat a történetben. Egy szerelmes nő aki éveken át hitt egy álomban, és aki a fenyegetőzések ellenére sem dobta el a szerelemgyermekét" -  kezdte a Storynak a névtelenségét kérő barátnő, aki azt is elárulta, hogy az édesanya sosem akart a nyilvánosság elé állni.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Ügyfelem sosem szándékozott szerepelni, nem kereste a sajtót, a nyilvánosságot, és most sem teszi. Egyetlen célja volt és van is: végre legyen kimondva, hogy a gyermekének van édesapja, és hogy az kicsoda – szögezi le dr. Jeney Kristóf, aki úgy véli, hogy az eljárás nagy valószínűséggel egyetlen alkalom után befejeződhetett volna, ha a színész nem marad távol a szeptember elején megtartott tárgyalásról, az édesanyának ugyanis semmilyen másfajta igénye, így gyermektartásdíj-követelése sincs Ádám felé.

Ellenben dr. Jeney szerint a színésznek van:  Ellenkérelmet nyújtottak be, amiben azontúl, hogy az alperes elismeri, az övé a gyerek, az áll, hogy a bíróság az édesanyát kötelezze a perköltség megfizetésére. Alperes állítása szerint ugyanis perre okot nem adott.

Ez több százezer forint megfizetését jelentheti az egyedülálló édesanyának, ha a bíróság úgy döntene, tényleg nekikell rendeznie a költséget.

Figyelemmel arra, hogy a peren kívüli egyeztetések eredménytelenül zárultak, ügyfelemnek nem maradt más lehetősége, mint bírósághoz fordulni az apaság megállapítása érdekében. A mi kérelmünkben természetesen az áll, hogy az alperest terhelje a perköltség.