Az énekesnő pár hónapja alkot hivatalosan is egy párt a szintén zenész Marics Petivel, akivel szemmel láthatólag dúl közöttük a szerelem. Akik ezelőtt szimpatizáltak az énekesnővel, most megkérdőjelezik a viselkedését, ugyanis nem így ismerték meg kedvencüket.

Tóth Andi korábban botrányaival, káromkodásával, kemény véleményeivel és magamutogatásával hívta fel magára a figyelmet. Mióta párkapcsolatban él, azóta sokkal higgadtabban és visszafogottabban viselkedik, bár sok rajongója nem érti, hogy miért változott meg ennyire.

Maga Tóth Andi sem gondolta volna, hogy az eddigi bírálatok ellenkezőjét is megkapja, ha változtat az eddig sokak által kritizált viselkedésén, de most mégis ezzel kell szembesüljön. A követői között sokan találgatják, hogy mi történhetett vele, a szerelem változtatta-e meg őt ennyire.

Sokan azonban védelmükbe veszik az énekesnőt és örülnek annak, hogy benőtt a feje lágya és kicsit visszafogottabban viselkedik. Szerintük a Sztárban sztár döntősével nagyon boldogok együtt és jót tesz az énekesnőnek, hogy kapcsolatban van.

Tóth Andi még nem reagált ezekre a kritikákra, valószínűleg már elengedte azt, hogy bárkinek is meg akarjon felelni és igyekszik jól érezni magát a bőrében és párkapcsolatában egyaránt - írja a Bors.