Naponta többször gyógytornázom, elképesztő, mennyire le tudnak épülni az izmok két hónap alatt - mondta.

Mint írtuk, épphogy túlélt egy ayahuasca-szertartást az egykori VV Anett. Egy napig feküdt egy erdőben teljesen egyedül, törött csontokkal, azt hitte, hogy ott fog meghalni. Már jobban van, de megint operálni kell.

tv2

"A csavarok, sajnos, kényelmetlenek, és kézzel is kitapinthatóak. Volt egy dudor a sarkamnál, amiről anyuval azt hittük, hogy csontkinövés, így elkezdtük masszírozni, hátha elmúlik. Persze, nem múlt el, az orvos pedig később azt mondta, ne is strapáljuk magunkat, mert ez a csavar, csak olyan keskeny a lábfejem, hogy kiáll belőle. Ezért is döntöttek a hamarabbi eltávolítása mellett" – magyarázta.

Mankó még kell, de a fűzőt már nem kell hordania. "Minden nap többször gyógytornázom, elképesztő, mennyire le tudnak épülni az izmok két hónap alatt. Most már jobban mozgok, de még sokat mankózom, és nem tudom teljesen ellátni magam, ezért továbbra is anyu gondoskodik rólam" - mondta a Blikknek.

Bővebben a cikk alatt olvashat róla: