Miló Viki egy légitársasággal harcol

Miló Viki
Vágólapra másolva!
Mint már írtunk róla, nyár óta tart a vitás helyzet az egyik nemzetközi légitársaság és a világbajnok bokszoló között. Viki most hasonlóan szituációban szenvedő társait keresi, akikkel közösen is felléphetnek és akár jogi útra terelhetik az ügyet.
Vágólapra másolva!

Miló Viki már nyár óta próbálja elérni az egyik nagy nemzetközi légitársaságot, kártérítése miatt. Sajnos eddig süket fülekre találtak a panaszai. Pedig minimum ezer euró kártérítésként és sérelmi díjat követel a cégtől.

"Július 27-én történt, hogy Budapestről repültünk volna müncheni átszállással Madridba egy kutya világbajnokságra, amire a két évet készült a koronavírus miatt. Itt történt a fennakadás, és a papíron öt és fél órás útból tizenkettő lett.

– mesélte mérgesen Miló Viki, aki, már két éve készült arra a világversenyre, és úgy gondolta sokkal jobb helyezést is elértek volna kutyái, ha kipihentek és nyugodtak lettek volna. Ezért jogosnak érzi a követelését azt az ezer eurót, és a sérelem díjat.

Forrás: Miló Viki/Instagram

"Minden második napon küldök a légitársaságnak e-mailt és próbálom az ügyfélszolgálatot is elérni. De semmi válasz nem érkezett, még egy automatikus üzenet sem, hogy fogadták a panaszomat.

– mondta a Borsnak.

A világbajnok ezért mindent számlát és levelet, amit írt elmentette, arra az esetre ha mégis reagálna a légitársaság, illetve bizonyítékként is szolgálhatnak ezek a dokumentumok, ha perre kerülne a sor.