Súlyos balesetet szenvedett a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Sztárban sztár leszek!
Vágólapra másolva!
Nehéz döntés előtt áll a TV2, ugyanis október 9-én indul a Sztárban sztár leszek! élő show-ja, viszont súlyos balesetet szenvedett egyik versenyzőjük, akinek a részvétele is veszélybe került. A Pápai Joci csapatát erősítő Kálóczi Réka egy táncpróbán sérült meg.
Vágólapra másolva!

Kálóczi Réka a hét elején sérült meg a műsor táncpróbáján, ahol hamar rájöttek, hogy olyan súlyosak az énekesnő sérülései, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Azóta a versenyzőt megoperálták, viszont semmi biztosat nem tudnak mondani sem az orvosok, sem a csatorna.

teljes csapata nagyon drukkol Rékának a mihamarabbi felépülésért. Mivel egyelőre nem tájékoztatta Rékát az orvosa, nem tudjuk mennyire súlyos a térdsérülés, és a műtét után meddig fog lábadozni. A műsor alkotói jelenleg is azon dolgoznak, hogy olyan megoldást találjanak, ami a Sztárban sztár leszek! nézőinek a legjobb, és az eddigi évadokhoz hasonlóan színvonalas élő showt láthassanak" - árulta el a csatorna a Bors érdeklődésére.

Az viszont biztos, hogy a műsor készítőinek mielőbb döntést kell hoznia a vasárnapi élő show-val kapcsolatban és túl sok lehetőségük nem maradt. Mivel kevés idő áll rendelkezésükre, ezért dönthetnek úgy, hogy az első adásban csak szimpátia szavazást tartanak, így nem esik ki senki és kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok a csapatokban, míg az énekesnő felépül.

A másik nagy kérdés, hogy megvárják-e Kálóczi felépülési idejét, ha az hosszadalmas, vagy inkább a közönség kedvencet, Kökény Dánielt hozzák-e vissza, aki miatt hatalmas népharag zúdult Pápai Jocira, amikor úgy döntött, hogy nem juttatja tovább a fiút.