Mint írtuk, ma folytatódott másodfokon Lagzi Lajcsi áramlopási ügyének tárgyalása. A zenészt nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással, valamint vesztegetéssel vádolják, elsőfokon börtönre ítélték. A zenész nem jelent meg a bíróságon.

Péntek reggel folytatódott Lagzi Lajcsi pere, a zenészt nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással, valamint vesztegetéssel vádolják, az ügy 2015 óta húzódik. A per a védőbeszédek meghallgatásával folytatódott, a zenész nem jelent meg, őt ügyvédje képviselte.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Ripost szerint kiderült, hogy a vád alapjául szolgáló titkos lehallgatási anyagot jogtalanul használták fel, méghozzá azért, mert egészen más miatt rendelték el. De nem ez volt az egyetlen meglepetés: az is bebizonyosodott, hogy folyamatos határidős csúszások vannak, amik miatt több ügyészi beadvány is érvényét vesztette. "Ha nincs lehallgatási ügy, akkor tulajdonképpen nincs vesztegetési ügy sem" - hangzott el a tárgyalóteremben.

A tárgyalás során Lagzi Lajcsi védője rátért a céghálók kérdésére is. Felszólalásában elmondta, hogy Galambos Lajosnak sok vállalkozása van, ez ténykérdés. Véleménye szerint a cégháló azért került bele a bírósági ügybe, hogy a bíróság alátámassza azt, hogy minden bejegyzett céghelyszínen Galambos Lajos lakott. Az ítéletet elolvasva egyetlen cégadatról sem lehetett megállapítani, hogy nem felel meg a valóságnak. Ráadásul a cégek nem Galambos Lajos tulajdonai, a trombitás nem is volt igazgatójuk sem. A cégtulajdonosok pedig elmondtak a tárgyalások során, hogy Galambos soha nem kért tőlük illegális lekötést.

A tárgyalás folytatódik, ítélet október 19-én várható.