Rubint Réka eddig érdemben nem reagált gyors kiesésére a Dancing with the Starsból, de azt tudni lehetett, hogy nagyon rosszul érintette, higyszen nagyon lelkesen készült az élő műsorra. Munkája mellett is folyton gyakorolt táncpárjával, Andrei Mangrával, ha kellett éjszaka, ha kellett utazásai alatt is. Most egy hosszadalmas bejegyzésben tisztázta, hogyan érzi magát és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Ahogy korábban megírtuk, Rubint Réka és az előző évad győztese, Andrei Mangra estek ki elsőként a Dancing with the Stars harmadik évadából. Sokan nehezményezték a páros távozását, melyet elsősorban Rubint Réka közösségi oldalán fejeztek ki. A fitneszedző egy hosszadalmas bejegyzésben fejtette ki, hogy milyen tanulsággal távozott a műsorból.


Rengeteg pozitív, támogató üzenetet kaptam, kapunk, amit nagyon köszönünk. Higgyétek el, hogy épp olyan értetlenül állunk a tegnap este történtek előtt, mint Ti! De! Azt tudnotok kell, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban egy csodálatos emberen, Andrei Mangrán keresztül megismerhettem egy számomra eddig ismeretlen világot, a tánc világát, amely rengeteg kiskaput kinyitott bennem. Azért élem ezt meg csodaként, mert az egész életünk egy lehetőség a fejlődésre. Testileg és lelkileg is. Mivel hiszem és tudom, h minden okkal történik az elmúlt időszak azt is megmutatta, hogy a mi találkozásunk sem volt véletlen. Azt csak mi ketten tudjuk, hogy milyen különleges felismerést és fejlődést hoztunk egymás életébe. Andrei Mangra mindennél jobban fáj, ami történt, de egyet megígérek! Soha nem hagylak magadra! Köszönök Neked mindent!!! A mi utunk, csak most kezdődik igazán" – fogalmazott sejtelmesen bejegyzésében Rubint Réka, majd egy régi történettel folytatta, ami az egész életét megváltoztatta.


Engem 15 évesen a testnevelő tanárom genetikai selejtnek nevezett. Ez a "motiváló" megjegyzés juttatott el odáig, ahol ma tartok. Mert az alázat, kitartás, energia, lendület, szeretet utat tör és semmi nem állhat az útjába! Csak az ember egója tud összeomlani, mert az egó mindig akar valamit! Engem nemesebb cél vezérelt most is és úgy tűnik, hogy ezt más úton kell megmutatnunk! A tánc megnyitott bennem egy csodálatos kaput, amit meg fogok mutatni és tanítani a Nőknek... mert bár írják, h megosztó vagyok, de a miértre, soha nem kapok választ. Tudjátok, hogy miért?! Mert nincs! Az nem válasz, hogy 20 éve házasságban, hű Társa és támasza vagyok a férjemnek, 3 gyermek Édesanyja, reggeltől-estig dolgozom, járom az országot, segítek ahol és akinek csak tudok, mindig csak ADOK, nem tudok akkora hotelt, csarnokot bérelni ahová beférne annyi ember, mint amennyi jelentkezik! Bizony! Ez a megosztás oka. A kitartás és a hozzá társuló siker. Mert más nincs. Ez vagyok én, és ha a feje tetejére áll a világ, ez is maradok" – szögezte le a fitneszedző, aki hozzászólásban fejezte be az üzenetét, mellyel egyértelműen azt sugallta, hogy nem adja fel a táncot és folytatja, amit elkezdett.

A képek között lapozhat: