Meglepő dolgokat mondott új kapcsolatáról a volt pornós, Aleska Diamond

Aleska Diamond Sáfrány Emese Glamour-gála 2017
Vágólapra másolva!
Idén nyáron bukott le Sáfrány Emese és új párja, TNT Inti egy közös séta során, ahol járókelők felismerték őket. Gyorsan fel is röppentek a pletykák, hogy egy párt alkotnak. Akkor még vonakodva, de elismerték, hogy valóban ismerkednek, azóta viszont úgy tűnik komolyra fordultak a dolgok közöttük. Most az egykori pornószínésznő elmondta, hogy milyen feltételei voltak annak, hogy új kapcsolatot kezdjen röviddel a volt párjával történt szakítása után.
Vágólapra másolva!

Nehéz időszakot tudhat maga mögött Sáfrány Emese, az egykori Aleska Diamond, aki kisifa egyéves kora előtt szakított gyereke apjával, Hornyák Ádámmal. Majd részt vett a botrányos drogszeánszon barátnőjével, Béres Anettel, aki a szertartás után életveszélyes állapotban került kórházba. Ekkor nagy támaszt jelentett számára, hogy mellette áll Zuber Krisztián, akivel kapcsolatuk elején jártak. Majd a zenész is kórházba került szívbetegsége miatt, ami nagyon megviselte a ma már légtornával foglalkozó Sáfrányt.

szoktam segítséget kérni. Ez szerintem ma már nem tabutéma, sőt, beszélni kell róla. Merjünk segítséget kérni, ha lelki problémáink adódnak! Nekem is volt időszak, amikor jártam pszichológushoz, időnként családállításra is el szoktam menni, és rendszeresen járok coachoz is, aki most is sokat segített abban, hogy átvészeljem az elmúlt időszak történéseit" – vallotta be Sáfrány Emese, aki erős nőnek tartja magát, aki a bajban nem összeomlik, hanem csak egyre erősebb lesz.

Az egykori pornós elmondta, hogy legjobban TNT Inti betegsége viselte meg az elmúlt időszakból, de már minden a legnagyobb rendben. Azt is bevallotta, hogy egy forgatás során ismerkedett meg a zenésszel, de akkor még mindketten kapcsolatban voltak. Amikor Zuber megtudta, hogy Sáfrány is szakított párjával, ő kezdeményezett és üzenetet írt a kisgyerekes anyának. A zenészt nem zavarta, hogy kiszemeltjének alig egyéves gyereke van, vállalta az ezzel járó nehézségeket is.

"Inti pont úgy tud mellettem lenni, ahogy arra vágyom. Nagyon jól kezeli, hogy a volt párommal szinte naponta találkozunk a közös fiunk miatt, sőt, sokat segít abban, hogy ezt én is jól tudjam kezelni. Elképesztően megértő és elfogadó velem.

Engem csomagban kapott Nolennel együtt, és Intinek ez sosem jelentett gondot, sőt

a gyerekem körüli teendőkből is maximálisan is kiveszi a részét. Ha kell, megeteti vagy éjszaka velem együtt felkel hozzá" – mondta a Blikknek Sáfrány Emese.