Teljesen másképp áll az élethez G.w.M, azaz Varga Márk, amióta Kulcsár Edinával él. A házasságából kilépett férfi és az egykori szépségkirálynő annak ellenére, hogy még egy éve sem alkotnak egy párt, máris első közös gyereküket várják. Talán ennek is köszönhető, hogy G.w.M-nek változtatni kellett az eddigi életmódján.

Természetes folyamatnak mondható, hogy egy új kapcsolatban mindkét fél megváltozik. Új szokások, új élet és az alkalmazkodás következtében ez elkerülhetetlen és ezt néha a barátságok, közeli kapcsolatok sínylik meg. A rapper elmondta, hogy korábban a fellépései után mindig maradt egy kicsit szórakozni a barátaival, Kulcsár Edina óta ez teljesen megváltozott.

Fellépés után már nem indulok tovább a haverokkal szórakozni, hanem sietek haza hozzá. A barátaim, testvéreim rám sem ismernek" - idézi a Bors G.w.M szavait, aki úgy tűnik, most komolyabban veszi az apaságot, mint előző házasságában.

Érdekes dolgokat mondott az anyagiakról is, hiszen elárulta, ő szeretné eltartani új párját, hogy annak csak a gyerekükkel kelljen majd foglalkozni. Ezért is meglepő, hogy volt feleségével, Nagy Melanie-val épp a gyerekttartás összegéről nem tudtak korábban a bíróságon kívül megegyezni.

"Egy nőnek a párja mellett épp annyit kell dolgoznia, amennyi jólesik neki. A férfi dolga, hogy eltartsa a családját. Ebből a szempontból régi vágású vagyok. És bár ezt Edina még szokja, látom rajta, hogy így sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb" - magyarázta a rapper.