Megdöbbentő körülmények között élnek Korda Györgyék

Csináljuk a Fesztivált, sajtótájékoztató, MTVA, 2022.10.07, Budapest, sztárok, celebek Korda György, Balázs Klári
Csináljuk a Fesztivált sajtótájékoztató az MTVA-ban 2022 október 7-én
Vágólapra másolva!
Nyáron döntött úgy a Korda-házaspár, hogy eladják a hatalmas házukat, melyben igazi fényűzésben éltek. Úgy érezték, hogy itt az ideje takarékoskodni, de a jelenlegi helyzetre nem számítottak.
Vágólapra másolva!

A megszokott életszínvonalukat jócskán visszavetette a Korda-villa eladása, bár jelenleg is ott tartózkodnak, de most már csak vendégként, ugyanis még nem tudtak máig sem átköltözni az új lakásba.

mert egy szabad percünk sem volt! – válaszolta Balázs Klári a Bors érdeklődésére, majd kifejtette a késlekedés okait is.

„A munka az első, ez világ életünkben így volt, mindent annak rendelünk alá. A nyarunk elképesztő, fantasztikus volt, olyan sok helyen koncertezhettünk teltházak előtt, amiről csak álmodni lehet, talán nem meglepő, hogy nem értünk rá semmi másra" – magyarázta az énekesnő, aki a kérdésre, hogy az új tulaj adott-e ultimátumot a kiköltözést illetően megnyugtató választ adott.

„Szerencsére nem, addig maradunk itt, amíg akarunk. A szállodarészt természetesen már kipakolták, de a lakrészünkben még itt vagyunk. Minden dobozokban, de amit használunk, ahhoz hozzáférünk, úgyhogy nincs okunk panaszra. Van ágyunk, a fürdőszoba és a konyha is egyben van még.... Ha minden igaz, október végén lesz időnk és akkor végre átcuccolunk" – mondta bizakodva Balázs Klári, akiről kiderült, hogy rutinos költöző.

Laktunk már Velencén, Törökbálinton, a Tükörhegyen. Mindegyik otthonunkat nagyon szerettük, mindegyiket úgy csináltuk meg, hogy ott már megállapodunk, de aztán az élet változott és mi változtunk vele együtt – árulta el Korda György, aki bizakodik benne, hogy többet már nem kell költöznie az új otthonukból.

Korda György és Balázs Klári Fotó: Szabó Gábor - Origo