Egy éve nem temették el Venczel Verát

VENCZEL Vera
Budapest, 2021. október 24. Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. Venczel Verát otthonában, szerettei körében érte a halál 2021. október 22-én. A felvétel 2017. szeptember 7-én készült a színésznőről a Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Pont egy évvel ezelőtt, 2021. október 22-én halt meg a Jászai Mari-díjas, érdemes- és kiváló művész, a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagja, Venczel Vera. A színésznő földi maradványait a mai napig nem helyezték még örök nyugalomra.
Vágólapra másolva!

Venczel Vera földi maradványai a mai napig nem kerültek sírba, ezzel kapcsolatban először a Borsnak adott interjút a színésznő nevelt lánya, Forgó Betti. A nő elmondta, hogy az édesapja, aki ötven éven át szerette Verát, képtelen volt elbúcsúzni a szerelmétől, ezért a hamvait hazavitte.

– mondta Forgó Betti idén áprilisban. Igaza volt, Czapp György nem temette el Verát tavasszal.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A férfi művésznő halálának első évfordulóján viszont szívesen együttműködik azokkal a rajongókkal, akik azt szeretnék, hogy legyen lehetőségük megemlékezni a szomorú évfordulóról. Egy interneten szerveződő csoport kérte meg az özvegyet, hogy adjon lehetőséget a csendes főhajtásra, amibe Czapp György belement.

Ennek folyományaként Venczel Vera színművésznő halálának első évfordulóján, október 22-én szombaton, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika szabadtéri oltárán leróhatják tiszteletüket mindazok, akik szerették őt. A megemlékezésen nem lesz jelen a család, Vera fotója lesz kiállítva a bazilika kertjében, itt lehet tisztelegni az emléke előtt.