Gyászol Pásztor Erzsi

Pásztor Erzsi
Vágólapra másolva!
Pásztor Erzsi is megemlékezett a minap meghalt Korcsmáros Györgyről.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, néhány órával a 70. születésnapja előtt meghalt Korcsmáros György színész és rendező, aki tizenöt éven keresztül volt a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Pályatársai és barátai közül többek között Pásztor Erzsi is megemlékezett róla.

Pásztor Erzsi Forrás: MTVA

"Végtelenül jó humorú, kedves ember volt, remek rendező és nagyon jó barát. Legutóbb Mohorán találkoztunk, ahová az egész családja elkísérte. Egy fotómontázst kaptam tőle a közös munkáinkról, ami ma is az otthonom éke. Akkor még nem látszott rajta, hogy beteg, sőt, komoly tervei voltak: egy új darab rendezésén gondolkodott, amiben nekem is szerepet szánt. Sajnálatos módon ez már nem következett be. Idő előtt kellett távoznia, ami nagyon szomorú, de tekintettel a súlyos betegségére, megnyugvás a számomra, hogy gyors lefolyású volt, így nem szenvedett sokat" – mondta a színésznő a Blikknek.

"Mivel ő maga is színészként végzett, nagyon jó tanácsokat tudott adni, amelyek által mi is kihozhattuk magunkból a maximumot. A kollégáimmal együtt mindannyian lélekben a család mellett állunk. Óriási veszteség ez a szakma számára, én pedig nagyon szomorú vagyok, hogy ismét elment egy barátom" – tette hozzá.